Rossz hír a plasztikai sebészetben élenjáró Dél-Korea számára: Pácienseik körülbelül egyharmada elégedetlen az eredménnyel. Rengeteget hallani afelől, hogy milyen sokan fekszenek kés alá Kelet-Ázsiában, ám arról eddig nem szólt a fáma, hogy milyen visszajelzések érkeznek a műtéten átesettek felől. Egy dél-koreai kérdőív eredménye azonban most erre is választ ad. És bizony nem túl pozitív választ.
A Korea Consumer Agency (Koreai Fogyasztói Ügynökség), ami egy kormányzati fogyasztóvédelmi szervezet, azt nyilatkozta, hogy a közel 1000 kitöltő közül 32,3% vallott elégedetlenségről, és 17% említett legalább egy negatív mellékhatást. Érkeztek panaszok maradandó hegekről, fertőzésekről, de még aszimmetriáról is. Gyakori műtétnek minősül például a "mosoly műtét", amikor a páciensek a szájuk sarkát görbíttetik felfelé műtéti úton. Előfordul azonban, hogy az orvos véletlenül csupán az egyik oldalon műt mosolyt az arcra, a másik pedig kimarad. Nos, talán színházi berkekben népszerű lenne az "egyik szám sír a másik nevet" végeredmény, de az emberek többsége elégedetlennek bizonyult az ilyen végeredménnyel.
A Korean Consumer Agency szóvivője elmondta, hogy a regisztrált panaszok száma egyre növekszik, idén akár az ötezret is elérheti. Úgy vélik, az elégedetlenség oka, hogy nem szakosodott orvosok praktizálnak a plasztikai sebészet területén. Dél-Koreában bevett szokás, hogy az orvostanhallgatók egy év gyakornokság és négy év rezidencia után szakosodnak egy adott területre, ám a nagy érdeklődés miatt gyakran egyéb területre specializálódott orvosok is végeznek plasztikai műtéteket, mely a páciensek megtévesztéséhez vezet. Hong Jeong-geun, egy szépészeti beavatkozásokra szakosodott orvosi szervezet képviselője elmondta, hogy jelenleg nem tudni pontosan, hány nem erre specializálódott orvos végez ilyen jellegű beavatkozásokat, de egyre több ilyen esetről hallani.
Az ország Egészségügyi Minisztériumának képviselője kijelentette, hogy az orvosok nem saját területen való praktizálása jelenleg nem illegális tevékenység, de a minisztérium tisztában van a beérkezett panaszok számával, és jelenleg is dolgozik a probléma megoldásának lehetséges módszerein.
A szépészeti beavatkozásokat választók sokszor nincsenek tisztában ennek a veszélyeivel, ezért sokan elégedetlenül hagyják el a választott klinikát. Mi az oka azonban, hogy ilyen gyakran választanak ilyen drasztikus megoldást a külsejük átalakításáért? Az erre vállalkozók közel 70%-a egész egyszerűen vonzóbb megjelenésre vágyik, míg 14,5% vallott úgy, hogy úgy hiszik, így nagyobb esélyük van a karrierépítés területén. 12% pedig mások biztatására választotta ezt az utat.
A legnépszerűbb beavatkozások közé tartozik a felső szemhéji redő formázása, illetve kialakítása. De kedvelt beavatkozás az orrműtét, és az arc egyéb részleteinek formázása is. A kérdőívet kitöltők több, mint 60%-a a 20-as éveiben járó fiatal volt, és 10% 20 év alatti - ebből három 14 éves.
Csehországi előadások után érkezett Budapestre a dél-koreai Hwang Group, hogy egy egyedülálló hangvételű, szatirikus, ám mélyen elgondolkodtató esttel lepje meg a közönséget november 15-én - amelyre én magam is ellátogattam. Az előadás címe PIZZÁT AZ EMBEREKNEK volt, s egy egymáshoz szorosan kapcsolódó rövidfilmekből álló történetet mutatott be. A film összesen két szereplős, akik a rövid epizódokban két észak-koreai fiatalt jelenítik meg, akik arra tanítják honfitársaikat, hogyan kövessék hazájukban a dél-koreai trendeket. Bemutatják, hogyan kell pizzát sütni, karácsonyozni, K-popot hallgatni, vagy koreai drámákhoz illegálisan hozzájutni. Az epizódok során a két színész egyszerre elgondolkodtató, mégis kissé ironikus, és elnagyolt formában jeleníti meg az észak-koreai lakosokat, karakterükben felhalmoztak minden sztereotípiát, amit elképzelhetünk. Az előadás külön érdekessége volt, hogy az epizódok között a két színész - akik a rendezővel együtt jelen voltak a vetítés során - élőben felolvastak leveleket Észak-Koreából, olyanokat, amik családtagoktól íródtak onnan elszökött rokonaiknak, illetve néhányat, amely a rendezőknek és a színészeknek íródott azoktól, akikhez eljutott ez a film.
Mert hogy ez a film bizony nem dél-koreaiaknak, és nem is más országoknak készült, hanem célzottan Észak-Koreának.Kim Hwang rendező 500 dvd-t gyártott le ebből, melyeket 5 csempésszel vitetett át az északiakhoz. Csempészni azonban lehetetlen Dél-Koreából Észak-Koreába, ezért ehhez el kellett utazni Kína északi részére, ahonnan van némi átjárási lehetőség. Az öt csempész pedig fejenként száz lemezzel útnak indult, hogy a film eljuthasson a lakosokhoz. De hogy mi volt ezzel a rendező célja? Állítása szerint se nem paródiának szánta, se nem propagandának, de a kérdésre, miszerint pontosan miért csinálta nem adott a helyszínen kielégítő választ. Ez a kérdés tehát függőben maradt, azt viszont megtudtuk, hogy kifejezetten az északiakhoz intézte az alkotását, és hogy a csempészek nem pénzt, hanem dél-koreai ruhákat kértek a családjuk számára cserébe azért, hogy ők átviszik ezeket a dvd-ket.
Az is kiderült az este folyamán, hogy többnyire pozitív visszajelzéseket kaptak északról. A csempészek ugyanis néhány levelet visszahoztak azoktól, akik látták a filmet, és reagálni szerettek volna, s ezek a levelek arról tanúskodtak, hogy sokakban nem hogy nem sértettséget, hanem inkább lelkesedést váltott ki a film. Volt, aki képet küldött arról, hogy megcsinálta a pizzát a recept alapján, volt, aki pedig arról vallott, mennyire szeretne egy dél-koreai barátot. Mert ha lenne neki, ő bizony nem bánna vele úgy, minta kutyával - mert véleménye szerint a filmen szereplő hölgy így bánt fiú társával, ami persze Észak-Koreában elképzelhetetlen. Egy ilyen tutyi-mutyi fiúnak esélye sem lenne ott a lányoknál, az észak-koreai fiúk sokkal férfiasabbak.
Érdekes volt hallgatni és olvasni ezeket a leveleket. Ezúttal nem újságcikkekből, vagy a híradóból szembesülhettünk vele, hogy milyen nyomorban él egy ilyen komoly diktatúra lakossága, hanem magától a lakosoktól hallhattuk. Fájdalmas, amikor egy apa azt írja elmenekült fiának, hogy nincs mit enniük, az anyja már csak 36 kiló, a húga pedig 32, ő maga 45, s félnek, ez csak rosszabb lesz. Vagy mikor egy férfi arról elmélkedik, hogy mennyivel jobb élete van ott a kutyáknak, akik az éhezés elől át tudnak szökni Kínába a befagyott tavon keresztül, mert nekik nem kell vízum. "Arra jöttem rá, hogy bár a kutya beszélni nem tud, de azért gondolkodik. Úgy érzem, egy kutya élete többet ér, mint az enyém." - hangzott el a következtetés.
Elgondolkodtató és tanulságos előadás volt, melyhez sokat adott az utána következő beszélgetés, ahol kérdéseket lehetett feltenni a rendezőnek, és a színészeknek, Park Hee-jungnak és Yuk Sang-yeopnak. A beszélgetés után pedig mindenki elfogyaszthatott néhány szelet pizzát és üdítőt :)
A rendezvény előtt egyébként a szervező Koreai Kulturális Központ egy interjút is készített Kim Hwanggal, íme:
Mit illik tudnunk a Hwang Csoportról?
Kim Hwang: Jelenleg négyen vagyunk, a két színész, a feleségem, aki az asszisztensem is és jómagam. Természetesen, amikor 2010-ben forgatni kezdtük a filmet, mintegy negyvenfős stábbal dolgoztunk.
Értsük ezt úgy, hogy az előadás alapja a film?
KH: Igen is, meg nem is. A filmmel eredetileg más célom volt, amint az majd ki is derül. Az előadás azonban tényleg a filmre épül, így lesz teljes a mondanivaló. . Kérem, mondjon pár szót arról, mi inspirálta ezt az alkotást? Mi volt az alapötlet, a szikra?
KH (arcán alig észrevehető, futó mosollyal) Az alapötlet nálam fogant meg. Művészképzésben részesültem, pontosabban termék tervezőnek készültem, és voltam olyan szerencsés, hogy Londonban folytathattam tanulmányokat. Egészen addig nem túl sokat törődtem a szülőföldem politikai és társadalmi ügyeivel: Tudod, amikor valahol egy adott környezetbe beleszületsz, és ott élsz, minden olyan nyilvánvaló. Ám akkor, amikor távol találod magad mindettől, és egy bizonyos távolságból nézel vissza, kezdenek hiányozni dolgok abból, amit magad mögött hagytál és ezért egy napon kíváncsi leszel. Megül valami a fejedben és egyszerűen nem hagy nyugton.
Honvágyat érzett Angliában?
KH: Valami egészen más történt. Nagyon sok észak-koreai menekülttel találkoztam akkoriban ott Londonban. Művészekkel, egyszerű emberekkel, tudós professzorokkal és egy kérdés ütött meg egyre gyakrabban: mi történik hát otthon? A Koreai-félszigeten északon? És a hazámban? S aztán jött a következő kérdés, mit tehetnék én ezért? Tudnék valahogy segíteni? És…, mint művésznek, rendelkezésemre állnak-e eszközök, hogy tegyek valamit?! Nos, ez a válasz a kérdésre, hogy mért vágtam bele ebbe. Igen, elkészítettük a filmet, s aztán DVD másolatokon átcsempésztük Észak-Koreába.
Ma a politikai helyzet sokkal rosszabb, de ilyesmit már akkor is csak az erre szakosodott csempészek voltak képesek végrehajtani. A törvény mindenfajta ki-behozatalt megtilt a két Korea között és ez igaz a széttépett családok leveleinek eljuttatására is. Mi nem állhatunk szóba egymással. Sem gondolatokat, sem érzéseket nem cserélhetünk… Személyesen vettem részt ebben az akcióban. Mivel a Dél- és Észak-Korea közti határt nem léphetjük át, csempész összekötőmmel Kínában találkoztam, aki aztán kínai határon át juttatta el a filmet Észak-Koreába, s ott megtörtént a terítése.
Kapott visszajelzést a fogadtatásról?
KH: Igen. Mind én, mind pedig a filmben szereplő két színész nagyon sok levelet kaptunk. Majd meglátja az előadást.. (ismét egy villanásnyi mosoly)
Megkérdezhetem, mi volt a reakció Dél-Koreában? Máshonnan megközelítve: Ön szerint Dél-Koreában szeretnék, ha a két Korea egyesülne?
KW: Ez egy nagyon összetett és nehéz kérdés. Minden a politikai nézetektől függ, azért a válasz erre a kérdésre (kis szünetet tart) …az IGEN és a NEM. De a művem nem a politikáról szól. Érzelmeink, mint a szeretet, vagy a harag az egész világon mindenki számára ugyanaz az érzés, éppúgy, mint a mosoly, vagy a könnyek. Ezek globálisak. Pont úgy, mint a pizza…. Meglehet, hogy a pizza, amihez Phenjanban jutnak hozzá, nagyon más ízű, mint amit Olaszországban esznek. De amíg eszed, te is a globális részének érzed magad, úgy érzed, közéjük tartozol. „És minél többet tudsz, annál éhesebb leszel.”
Sokszor hallani, hogy egyetemisták prostitúcióból kényszerülnek fenntartani magukat, hogy csak ez az egyetlen megoldás, hogy a tandíjat ki tudják fizetni. Ez már önmagában is elég szörnyű, ám mikor azt hinnénk, hogy ennél nem lehet durvább, hát mégis... A közép-kínai Hupej tartomány székhelyének, Vuhan városának mégis sikerült minden elképzelésünket felülmúlnia.
A vuhani egyetem diákjainak szoros lehet a napirendje, ám nem csak azért, mert órákra kell járniuk. A zsúfolt órarend mellett ugyanis keményen megdolgoznak a megélhetésért. Már akik, hiszen az egyetem inkább azokra gondol, akik igénybe veszik az általuk nyújtott szolgáltatásokat, semmint hogy maguk kínálják azt. De hogy milyen szolgáltatásokról van is szó? Nos, a fent említett prostitúció ide is elért, méghozzá nem is akárhogyan: az egyetem ugyanis külön bordélyházat üzemeltet.
A Vuhani Műszaki Egyetem rendőrségi kivizsgálás alá került, miután néhány diák bejelentette, hogy közvetlen az egyetem mellett található hotel különleges szolgáltatásokat kínál a tanulók számára. Hamar kiderült, hogy a hotel az egyetem fennhatósága alá tartozik, és "speciális szolgáltatások" címszó alatt már jó ideje promotálja az illegális tevékenységet. Sőt, mi több, még kedvezményt is kínál azoknak, akik felmutatják a diákigazolványukat.
A Beijing Times című magazin oknyomozó riporterei hamar kiderítették, hogy a bordélyház tulajdonosa nem más, mint az egyetem igazgatójának sógora, a vállalkozás tehát családban marad. A hotelt "speciális szolgáltatásainak" köszönhetően bezárták, s az ügy és minden érintett jelenleg is kivizsgálás alatt.
Az eset egyébként nem egyedi, más iskolák környékén is találtak már működő bordélyházakat. Tavaly áprilisban például a sanghaji rendőrség 30 embert tartóztatott le illegális szexuális tevékenység folytatásáért egy középiskola környékén.
Az OECD év elején kiadott, a világ 34 országát vizsgáló kiadványa lesújtó képet festett a magyarok szociális helyzetéről, a vizsgálat szerint nehezen birkóztunk meg a 2007-ben kirobbant gazdasági világválság okozta kihívásokkal. Az egyik komoly következmény a korai halálozás, siralmas a helyezésünk az élettartam szempontjából: a várható 75 évvel a lista a 32. helyén állunk. Ennek egyik súlyos oka, hogy megdöbbentően sok az öngyilkosok száma, százezer emberből 22,8 ember dobja el az életét. Ez az adat sokkoló, mégis, a megdöbbentő eredmény ellenére 1990 óta 40 százalékkal esett vissza az öngyilkosságok száma. Nem úgy Dél-Koreában, ahol még nálunk is súlyosabb a helyzet. Az OECD kiadványa szerint Magyarország és Dél-Korea a vezetők, ám a távol-keleti ország még minket is leköröz... Most az kiderült, hogy miért.
Egy október 21-én kiadott felmérés szerint a dél-koreai lakosság 2005 és 2013 közötti öngyilkosai többségében 80 év felettiek voltak. A legtöbben tehát az idősek közül dobták el az életüket, négyszer annyian, mint az OECD átlag. A felmérés szerint a fő okok a gazdasági különbségek, és a változóban lévő családi értékrend, ezzel együtt a hagyományos családmodell elhagyása. Az idősek közül is különösen az apró falvakban élők a veszélyeztetettek, ők hajlamosabbak idő előtt lemondani az életükről.
Az analízis egyébként azt is kimutatta, hogy az öngyilkosságok aránya növekedhet vagy csökkenhet attól függően, hogy milyen általános társadalmi változások mutatkoznak, így például csökken, mikor magas a születések aránya, és nő, amikor magas a válások száma.
A legtöbb szülőnek nem kell bemutatni azt a jelenetet, mikor gyermeke fintorogva vizslatja az elé rakott ebédet, s egy laza mozdulattal arrébb tolja azt. "Én ezt nem szeretem" hangzik a kóstolás nélküli ítélet, s a miért kérdésre adott válasz jóformán abban merül ki, hogy adott esetben egy spenótfőzelék, vagy karfiol nem kifejezetten vonzó külsejűek a számára. Mit tehet hát ilyenkor a kétségbeesett anyuka? Leginkább azt, hogy előveszi kreatív énjét, és a picur szemében is kívánatos külsőt varázsol az ételnek.
Mi történik azonban akkor, amikor a szülő túlzásba viszi a kreatívkodást, és a látványos uzsonnák megszállottjává válik? Elképzelhetetlennek tűnik? Pedig nem az. Japánban legalábbis biztosan nem, ott ugyanis ez az ijesztő valóság.
A szigetországban a gyerekek hagyományosan egy bentó nevezetű kis uzsonnás csomagot visznek magukkal az iskolába, ahol az ebédszünetben ezt előveszik, és elmajszolják. A kérdés azonban az, hogy büszkeséggel tölti-e el őket az ebédjük, avagy sem. Felmerülhet a kérdés, hogy egy egyszerű, többnyire mindenki számára hasonló tartalmú ebédes doboz miért kellene, hogy büszkeséggel, vagy szégyenkezéssel töltsön el egy kisiskolás gyereket, Japánban azonban ez a kérdés olyan szintekig fejlődött, hogy nem csupán elgondolkoznak rajta a gyerekek, de versenyeznek is, kinek az ebédje jobb küllemű.
Napjainkban a bentó művészet hatalmas trendnek számít a japán iskolákban és óvodákban, a szülők mániákusan igyekeznek minden alkalommal egyre jobb és mutatósabb ebédes tasakokkal küldeni csemetéjüket az órákra és foglalkozásokra. A trend olyannyira száguld, hogy még a kormány felügyelete alatt tartott versenyeket is szerveznek, ahol Abe Sinzo japán miniszterelnök és felesége is részt vesznek, mint zsűritagok.
A versengő magatartás azonban súlyos következményekkel jár a gyermekek körében. A szülők hatalmas összegeket költenek az ebédek hozzávalóira, így egy idő után ez már nem a kreativitásról, sokkal inkább az anyagi helyzetről és társadalmi státuszról szól. A gyerekek pedig ugratják és csúfolják egymást, ők maguk is versenyeznek, kinek az ebédje menőbb. A versenyt pedig a jó anyagi helyzetben lévő családokból származó csemeték vezetik, akiknek a szülei viszont nem keresnek eleget, vagy netán annyit dolgoznak, hogy idejük sincs ilyenekkel bajlódni, azok a lúzerek, akiknek unalmas az ebédjük, ezért szóba sem érdemes állni velük -legfeljebb néhány gonoszkodó megjegyzés erejéig.
Hogy a dolog ne fajulhasson tovább, számos iskola és óvoda már tett intézkedéseket. Náluk olyannyira elfajult a helyzet, és a gyerekek egymás közötti piszkálódása, hogy a vezetőség betiltotta a figurás bentóebédek behozatalát az intézménybe. Mindenki a legegyszerűbb és "legunalmasabb" ebédjét hozhatja, így többé nincs alap az ebédszünetben fellépő csúfolódásra.
1992... Nagy évnek volt ez mondható a japán animáció történetében. Ekkor lépett ugyanis először a köztudatba Tsukino Usagi. Rémlik valami? Nem? És ha azt mondom, hogy "A Hold nevében megbüntetlek!" ? Bizony, Usagi kisasszony nem más, mint a 90-es évek gyermekeinek egyik nagy kedvence, Sailor Moon.
A Sailor Moonnak rengeteg rajongója volt, nézők ezreinek a mindennapjait befolyásolta a rajzfilm. Hősei különleges képességekkel bíró fiatal lányok, akik a gonosz ellen küzdenek. A történet alapja egy japán képregény, a Codename:Sailor V, melynek főszereplője Sailor V, aki az igazság és a szerelem nevében küzdött a gonosz Dark Agency ellen, hogy megvédje a földlakók energiáit. Mikor a képregényből animét szerettek volna, akkor a sztori megalkotója, Takeuchi Naoko úgy döntött, új alapokra helyezi a történetet, és így született a már általunk is ismert harcoscsapat.
Hogy miért érdekes most számunkra ismét a Sailor Moon? Leginkább azért, mert a már jó pár éve lecsengett rajzfilm most megint az életünk részévé kezd válni. Kísérletek legalábbis vannak az újraélesztésére, hiszen 2014 júliusától kezdve Usagi ismét hódító körútjára indult a világban. Az új sorozatot előreláthatólag 26 részesre tervezik, ám ez nem a régi anime remake-je, sokkal inkább az eredeti mangához az előzőnél jobban hasonlító feldolgozás.
Ám ennek a cikknek elsősorban nem Tsukino Usagi a főszereplője, hanem az az ember, aki nélkül Usagi nem lenne más, csak egy élettelen rajz. Ez az ember pedig nem más, mint Mitsuishi Kotono .
Mitsuishi Kotonot az igazán hardcore rajongóknak valószínűleg nem kell bemutatni. A 46 éves szinkronszínész nem csupán a hangjával bűvölte el az animét eredeti nyelven nézőket, de a fórumok a középkorú nő fiatalos és gyönyörű arcától is hangosak.
Kotono egyébként számos más, népszerű animében is kölcsönözte már a hangját, ám a legjelentősebb szerepének mégis a Sailor Moon mondható, mely valóban kiemelkedő és sikeres alkotásává vált a japán animáció történetének. Sokáig homály fedte, ki is a hang Usagi arca mögött, az új részeknek hála azonban lehullott a lepel a színésznőről, s azóta is hangos tőle az internet.
Kotonot sokan eddig is sztárként kezelték, főként azok, akik számára a Sailor Moon igazi rajongás tárgyát képezte. Az anime elcsendesülésével azonban az ő hírneve is alábbhagyott, de a felélesztésével Kotono is újra köztudatba került. A rajongók hangoztatják, hogy milyen gyönyörű is az ő "Usagijuk" és hogy hihetetlen, hogy 46 éves.
Persze vannak olyanok is, akik nem kifejezetten örülnek annak, hogy Kotono fényképe előkerült. Számukra Tsukino Usagi valós személy volt, és látni, ki is az ember mögötte, egyet jelent a fantáziájuk romba döntésével. Nos, talán van, aki azt kívánja, bár inkább sosem tudta volna meg, ki is Usagi életre keltője, mindenesetre Mitsuishi Kotono megérdemli, hogy ismerjék az arcát, hiszen nélküle Tsukino Usagi sem létezne. Legalábbis semmiképp nem ugyan az a személy volna, akit egész Japán imádott, és akinek az alakítása aztán az összes ország "Usagijának" a mintáját adta.
Régi nagy dilemma, hogy az ember hogyan érheti el, hogy elégedett legyen a külsejével. Ha göndör a hajunk, egyeneset szeretnénk, ha egyenes, akkor pedig göndöret. Kontaktlencsét hordunk, csak hogy más legyen a szemünk színe, és a lehető legkülönfélébb sminktechnikákkal igyekszünk ilyen-olyan vonásokat varázsolni az arcunkra. Csalunk a mellméretünkkel, a hajunk színével, vagy az ajkaink vastagságával. Ki gondolná azonban, hogy néha még a származásunkkal is csalnunk kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?
Nos, a Dél-Koreában uralkodó plasztikázási lázat nem hiszem, hogy túlságosan be kell mutatnom, jó ideje hangos tőle a világ. A média bombázza az embereket a szépségideál hibátlan megtestesítőivel, hosszas agymosás után nem csoda hát, ha sokan úgy érzik, tökéletesre kell műttetniük magukat. Az azonban szintén közismert tény, hogy nem csupán a szépségre, de sokan az európai kinézetre törekszenek. Az ázsiai emberek nagyobb, nyugatiasabb szemeket csináltatnak maguknak, a bátrabbak pedig még az arcberendezésüket sem félnek megváltoztatni.
Nem csupán az ázsiai emberek irigylik azonban a nyugati szemeket, nyugaton hasonlóképpen sokan vágyódnak a keleties külsőre. Bár ilyen műtétekről kevesebbet hallani, egyéb trükkökkel azért sokan megpróbálkoznak, hogy ázsiainak nézzenek ki, még ha egyébként nem is azok.
Az interneten jó pár sminktechnika található, amivel nem csupán a szemünket, de akár az egész külsőnket megváltoztathatjuk, hogy az - többé-kevésbé - hasonlítson az ázsiai arcberendezésre. Nem kell hozzá más, csak egy kis szemhéjtus és némi ezüstös smink a szem alatt, az alapok pedig máris készen vannak. De ugyan ez fordítva is igaz, szemnagyobbító technikákat is elleshetünk, ha úgy döntünk, a műtét azért mégis túlzás lenne.
Íme néhány példa, amely bemutatja, hogyan is bánjunk a sminkkészletünkkel, ha aznap éppen merőben más külsőt szeretnénk felölteni. Hogy ez mennyire sikerülhet? Talán ijesztően jól, vagy ha túlzásokba esünk, inkább csak ijesztően, mindenesetre mindenki döntse el maga, jó dolog-e, ha időnként lehetőségünk van más bőrébe bújni.
Bizony, az idő csak úgy repül. Még épp hogy csak túl vagyunk az első sokkon, miszerint Hello Kitty tulajdonképpen nem is egy macska, máris itt az újabb szembesülés. A kis kultusz figuráról egyébként azt érdemes tudni, hogy a japán Sanrio vállalat legismertebb mesefigurája, akit 1974-ben alkotott meg a japán Yuko Shimizu.
Ahogyan arról augusztusban a Velvet beszámolt, a felfedezést, miszerint Hello Kitty messze nem egy cuki kiscica, sokkal inkább egy aranyos kislány, egy amerikai antropológus, Christine R. Yano tanulmányai okozták. A kutatással Japán elégedettnek bizonyult, ugyanakkor hozzátették, ők soha nem állították, hogy Hellyo Kitty egy macska lenne. "Sosem ábrázoltuk őt négy lábon, tud beszélni, és még saját cicája is van, Charmmy Kitty, sőt egy hörcsöge is, Sugar."
Egyszóval Hello Kitty egy ember, aki saját háziállatokkal rendelkezik. Na persze az továbbra is rejtély, hogy akkor miért vannak neki macskafülei, a bajuszról már nem is beszélve.
Hello Kitty tehát kislány. Vagyis annyira már nem is kislány, mert idén tölti 40-ik életévét. A figura először 1974-ben egy pénztárcán jelent meg, azóta pedig kultikus ikonná, számos országban bejegyzett védjeggyé vált.
A kerek évforduló megünneplésére most, az őszi hónapokban kerül sor, október végén rajongói találkozót is terveznek Los Angelesben. De nem csak találkozókkal ünneplik világszerte Kitty születésnapját, Los Angelesben például hatalmas kiállítás tiszteleg a korral változni képes, vezető designere szerint örök életű mesefigura előtt.
A kiállítás október 11-én nyílt, és több mint 500 Hello Kitty tárgyat állít a nagyközönség elé. De nem egyszerűen néhány kedves Hello Kittys objektumot láthatunk, sokkal inkább gigantikus méretű és extrém öltözetű Kitty szobrok tornyosodnak a látogatók fölé. Az első képek megjelenése az interneten sokkolta a rajongókat, s többen megjegyezték, hogy bár már korábban is láthattuk Kittyt extrém szerelésekben, ez most minden képzeletet felülmúl.
Hallyu - ez a nemzetközileg elismert neve a koreai hullámnak. Meg se gondolnánk, de már 1990 óta, azaz több, mint 24 éve része az életünknek, s lassacskán beépül a mindennapjainkba, anélkül, hogy észrevennénk. A hallyu a dél-koreai kultúra, főképpen a populáris kultúra külföldi terjeszkedését jelenti, értve ezt a filmekre, sorozatokra, zenére, és akár a divatirányzatokra is. Nézzük meg kicsit, milyen is a Hallyu Fashion :)
Alapvetően egyébként nem igazán különbözik azoktól a daraboktól, amiket egy átlagos napon egy átlagos Váci utcai boltban, vagy egy pesti plázában látunk a kirakati babákon. Talán éppen azért, mert a hallyu wave már egészen általánossá vált a mindennapjainkban, mindenesetre ami leginkább jellemzi ezt a stílust, az az elegancia, mely a nők esetében időnként kislányos bájjal, férfiaknál pedig esetenként nőies vonásokkal párosul.
Aki szereti a koreai sorozatokat, gyakran akar úgy öltözködni, ahogyan kedvenc színésznői, színészei. A k-drámák szereplőinek gondosan kidolgozott stílusuk van, valószínűleg jókora stylist csapattal a háttérben. Az egyes karakterek ruházata azt sugallja, hogy az öltözködéssel könnyedén reprezentálhatjuk belső világunkat, ezért gyakran megfigyelhető a jellemfejlődésekkel párhuzamosan bekövetkező változás a szereplők öltözködésében is.
Íme egy kis érdekesség, amit a hallyu divat terjedéséről szedett össze a Mindenkilapja.hu:
"A hallyu részeként a koreai divat is terjed, bár nem olyan gyorsasággal, mint a sorozatok vagy a popzene. Elsősorban egyes ázsiai országokra van hatással.Kínában rendkívül népszerűek a Dél-Koreából importált ruhadarabok, főképp a fiatal nők körében, akik a kedvenc sorozataik főszereplőihez hasonlóan akarnak öltözködni. Az S&S Fashion Plaza üzletlánc például 60%-ban koreai divatmárkákat árul és Kína-szerte 100 boltot üzemeltet. 2010-ben Dél-Koreából Kínába 152 millió dollár értékben importáltak ruhaneműt, ami 37,8%-kal több, mint a korábbi években.A koreai márkák magas áruk ellenére is keresettek Kínában, a vásárlók a helyi árak háromszorosát is hajlandóak kifizetni értük.Ugyancsak népszerűek az olyan online áruházak, ahol pontosan olyan ruhákat lehet kapni, amilyeneket egyes színésznők bizonyos sorozatokban viseltek. Thaiföldön a helyi hatóságok figyelmeztető feliratokkal próbálják megakadályozni a koreai divat terjedését a fiatalok között, mert attól tartanak, hogy a hallyu divat beláthatatlan mértékben befolyásolhatja a thai kultúrát. A thai fiatalok az ország éghajlati sajátosságaitól függetlenül követik a koreai divatot, például népszerűek a fekete leggingek de előszeretettel vásárolnak toxikusnak ítélt bőrfehérítő krémeket is, hogy a bőrük hasonló legyen a koreai hírességekéhez.Észak-Koreában a kormány szigorú rendelkezései ellenére is nagy az érdeklődés a dél-koreai divat iránt.Népszerűek a rövid szoknyák, a magassarkú cipők az ujjatlan, kapucnis felsők és a divatos kiegészítők, annak ellenére, hogy a kormány tiltja az ilyen ruhanemű viselését.Itt is a dél-koreai sorozatok befolyásolják a fiatalokat, akik az ilyen ruhaneműk magas ára és a kilátásba helyezett büntetés ellenére is megveszik a tiltott termékeket.
Kis mértékben ugyan, de a koreai divat az Egyesült Államokban is jelen van, működik például olyan koreai fodrászat, amelyik tizenöt üzletet üzemeltet az USA legnagyobb városaiban, növekvő nem ázsiai származású klientúrával. Ezen túl a dél-koreai divattervezők az amerikai divatéletben is elismertek, Csong Duri például az amerikai elnök feleségének, Michelle Obamának is tervezett ruhát, de Kristen Stewart és Megan Fox színésznőket is öltöztette már. Az Amerikában elismert koreai származású divattervezők közé tartozik még például Chris Han és Richard Chai is." (Mindenkilapja.hu)
Nam Gyu-Ri és Jung Il-Woo a 49 days című sorozatban (kép forrása)
Mit kell tennünk, ha a koreai sorozatok divatos, gazdag, ámde bájos leányzóihoz szeretnénk hasonlítani? Nos, vegyünk egy valamivel térd fölé érő szoknyát, lehet fodrozott, vagy akár rakott is, inkább A-vonalú, semmint ceruza szoknya, ezt dobjuk fel egy vékony, masnis övvel, vegyünk lenge inget, vagy csipkés felsőt, és rá egy ehhez illő blézert vagy kardigánt. De választhatunk egy vidám csipkeruhát is, vagy egy elegáns, de élénk színű, testhez simuló fazont. Ezt vállon hordható kistáskával, és magassarkúval, esetleg topánkával egészíthetjük ki. A feltűnő, ámde ízléses ékszereket sem kell megvetnünk, de ízlés szerint választhatunk akár egy vékony, elegáns karórát, vagy finom ezüst nyakláncot is.
Ha lezserebb stílusra vágyunk éppen, persze más karakterekből is merítkezhetünk, így például az alacsonyabb sorból származó, jólelkű, és a sorozat összes férfiszívét elnyerő leányzó karaktere. Ehhez nem kell más, csak egy szűk farmer, bő szabású kötött pulóver, esetleg ing alatta. Ezt katonai bakanccsal, vagy vastag magassarkú bokacsizmával, és a vállon lazán átdobott kistáskával, vagy hátizsákkal egészíthetjük ki.
Park Yoo Chun és Han Ji Min a Rooftop Prince című sorozatban (forrás)
És hogy mi a helyzet a férfi karakterek öltözködésével? Divatos, szűkszabású szövetkabátok, elegáns bakancsok, szűkszabású ingek, zakók, és szűk farmerek jellemzik. Kiegészítőnek hordhatunk vastag keretes szemüveget, sálat, vagy akár egy ízléses láncot a farmeren.
Joshua Wong nem más, mint egy ifjú propagandista, aki még a serdülőkort sem fejezte be, de máris a hongkongi politika egyik vezető arca.
17 évvel ezelőtt, 1997-ben került le a brit lobogó Hongkong középületeiről, ezzel Kína visszaszerezte egyik legfontosabb gazdasági központját. Ekkoriban Wong még csupán totyogott, egy alig egy éves, átlagos fiúcska volt. Mára, 17 évvel később azonban egy világ ismeri, és elismeri. Ő maga is még csak 17 éves, de már nem először áll egy nagyobb töltetű politikai demonstráció élére. 2011-ben, azaz 14 éves korában már azon ügyködött, hogy megakadályozza, hogy a pekingi propaganda továbbra is a saját jogi és gazdasági rendszerrel rendelkező, de Kína uralma alá tartozó Hongkong iskoláiban a tanterv része legyen. Megalapította a "Scholarism" nevezetű tiltakozó mozgalmát, s onnantól kezdve nem volt megállás. A kezdetben 120 ezer embert megmozgató fiú mára már tömegek élére állt, szabadságért és demokráciáért protestált, s a tevékenységéről folyamatosan tájékoztatást adott saját blogján is.
"Ez a mozgalom a hongkongiaké, és nem egy csoporté."
A teljesen átlagos kinézetű, sőt, szemüvegével, "bili frizurájával", vékony alkatával inkább visszahúzódónak tűnő fiú képes volt tömegeket megmozgatni, élükre állni, és kiállni amellett, amiben hisz. A tüntetés során rövid időre még le is tartóztatták, telefonját, számítógépét átkutatták, s elzárták az internet használattól is. De hogy mi a célja mindezzel Joshuának? Miért viseli inkább a letartóztatást, és miért buzdít egy népet ellenállásra? Azért, hogy nyomást gyakoroljon Kínára, és elérje, hogy Hongkong megkapja a kívánt jogokat, hogy szabadon szavazhasson bárkire - és rendíthetetlenül győzni akar.
A Beijing Times című magazin oknyomozó riporterei hamar kiderítették, hogy a bordélyház tulajdonosa nem más, mint az egyetem igazgatójának sógora, a vállalkozás tehát családban marad. A hotelt "speciális szolgáltatásainak" köszönhetően bezárták, s az ügy és minden érintett jelenleg is kivizsgálás alatt. 
(
(
(
(
