A legtöbb szülőnek nem kell bemutatni azt a jelenetet, mikor gyermeke fintorogva vizslatja az elé rakott ebédet, s egy laza mozdulattal arrébb tolja azt. "Én ezt nem szeretem" hangzik a kóstolás nélküli ítélet, s a miért kérdésre adott válasz jóformán abban merül ki, hogy adott esetben egy spenótfőzelék, vagy karfiol nem kifejezetten vonzó külsejűek a számára. Mit tehet hát ilyenkor a kétségbeesett anyuka? Leginkább azt, hogy előveszi kreatív énjét, és a picur szemében is kívánatos külsőt varázsol az ételnek.
Mi történik azonban akkor, amikor a szülő túlzásba viszi a kreatívkodást, és a látványos uzsonnák megszállottjává válik? Elképzelhetetlennek tűnik? Pedig nem az. Japánban legalábbis biztosan nem, ott ugyanis ez az ijesztő valóság.
A szigetországban a gyerekek hagyományosan egy bentó nevezetű kis uzsonnás csomagot visznek magukkal az iskolába, ahol az ebédszünetben ezt előveszik, és elmajszolják. A kérdés azonban az, hogy büszkeséggel tölti-e el őket az ebédjük, avagy sem. Felmerülhet a kérdés, hogy egy egyszerű, többnyire mindenki számára hasonló tartalmú ebédes doboz miért kellene, hogy büszkeséggel, vagy szégyenkezéssel töltsön el egy kisiskolás gyereket, Japánban azonban ez a kérdés olyan szintekig fejlődött, hogy nem csupán elgondolkoznak rajta a gyerekek, de versenyeznek is, kinek az ebédje jobb küllemű. 
Napjainkban a bentó művészet hatalmas trendnek számít a japán iskolákban és óvodákban, a szülők mániákusan igyekeznek minden alkalommal egyre jobb és mutatósabb ebédes tasakokkal küldeni csemetéjüket az órákra és foglalkozásokra. A trend olyannyira száguld, hogy még a kormány felügyelete alatt tartott versenyeket is szerveznek, ahol Abe Sinzo japán miniszterelnök és felesége is részt vesznek, mint zsűritagok.
A versengő magatartás azonban súlyos következményekkel jár a gyermekek körében. A szülők hatalmas összegeket költenek az ebédek hozzávalóira, így egy idő után ez már nem a kreativitásról, sokkal inkább az anyagi helyzetről és társadalmi státuszról szól. A gyerekek pedig ugratják és csúfolják egymást, ők maguk is versenyeznek, kinek az ebédje menőbb. A versenyt pedig a jó anyagi helyzetben lévő családokból származó csemeték vezetik, akiknek a szülei viszont nem keresnek eleget, vagy netán annyit dolgoznak, hogy idejük sincs ilyenekkel bajlódni, azok a lúzerek, akiknek unalmas az ebédjük, ezért szóba sem érdemes állni velük -legfeljebb néhány gonoszkodó megjegyzés erejéig.
Hogy a dolog ne fajulhasson tovább, számos iskola és óvoda már tett intézkedéseket. Náluk olyannyira elfajult a helyzet, és a gyerekek egymás közötti piszkálódása, hogy a vezetőség betiltotta a figurás bentóebédek behozatalát az intézménybe. Mindenki a legegyszerűbb és "legunalmasabb" ebédjét hozhatja, így többé nincs alap az ebédszünetben fellépő csúfolódásra.
