Múlt vasárnap az Örs Vezér téren egy piros hajzuhatag ragadta meg a figyelmemet. Először jót mosolyogtam magamban, hiszen az extrém frizura éppen olyan fazonú volt, mint amilyet a japán képregényekben és animékben láthatunk, majd rájöttem, hogy tulajdonképpen azon a hétvégén van a 2014-es őszi MondoCon, ahol japán manga figurának beöltözni szinte kötelező.
Életemben eddig kétszer voltam ezen a rendezvényen, és mind a kétszer úgy, mint újságíró. Nagyon érdekes világ ez, a japán kultúra kedvelőinek mindenképpen, de aki csak egy barátságos hangulatú jelmezbálra vágyik, annak sem utolsó program. Mivel ez alkalommal jómagam nem vettem részt a programsorozaton, így inkább egykori látogatásaimról írt beszámoló cikkeimet osztom meg ebben a bejegyzésben. Bár ennek immáron két éve, a MondoCon hangulata jól visszaköszön a cikkekben, megmagyarázza, tulajdonképpen mi is ez, és néhány érdekes képet is találtok az akkori eseményekről. :)
Itt és itt olvashatóak a cikkek.
Ezen kívül a további információk elérhetőek a MondoCon honlapján.
(A képek a Kultúrprojekt Online Magazintól származnak.)